Időről időre feltűnik, hogy ázsiai származású ismerőseim körében több a zenét valamilyen szinten aktívan művelő, mint európai ismerőseim körében. 

Közhelynek is mondhatjuk, hogy az egyes nyelveknek megvan a maga zeneisége.

Egyik nyelvet dallamosnak halljuk, másikat kevésbé.  Játszani tudunk beszéd közben a hangerővel (erélyesebben vagy finomabban mondunk valamit) és játszani tudunk beszéd közben a hangmagassággal is, amikor jobban vagy kevésbé akarunk hangsúlyozni valamit.

A tonális nyelvekben, mint amilyen a kínai a hangmagasságnak sokkal jelentősebb szerepe van, a szó jelentését is befolyásolja.  Ez pedig alapvető szerepet játszik a nyelv elsajátításában.

A Journal of Experimental Psychology: Human Perception and Performance folyóiratban megjelent tanulmány szerint, amerikai kutatók a hangmagasság egyeztetésének és a nyelv elsajátításának képességét vetették össze. Az eredmény nem teljesen meglepő: jobb zenei „utánzó képesség” jobb nyelvi „utánzó képességgel” párosul.  Másként megfogalmazva a tanulmány megerősíti azt a sejtést, hogy az agyban a zenei hálózat és a nyelvi hálózat legalább is nem független.  A tanulmány itt eljut arra a megállapításra, hogy a zenetanulás segítheti egyes nyelvek elsajátítását.  Lehet, hogy nem csupán felületes megállapítás, hogy ázsiai ismerőseim körében gyakoribb a zene aktív művelése?

Általános iskolás koromban még a Kodály módszer befolyásolta az énektanítást.  Évekig állandó tartozéka volt iskolatáskámnak a 333 olvasógyakorlat.  Ma már nem része az énekoktatásnak, lehet hogy vissza kellene hozni és ezzel kezdeni a nyelvoktatást?

Szerző: Végső László